Blog

ELVÁRÁSOK FOGSÁGÁBAN

De sokszor tapasztaltuk már meg az életünk során, hogy az elvárások ólomsúlyként nehezednek ránk!

Elvárás. Lassú, súlyos terheket pakoló, olykor néma, olykor hangos szó.

Elvárásokat támaszt a szűkebb és tágabb környezetünk velünk szemben sőt, mi magunk is elvárások halmazát pakoljuk a saját vállunkra. Rogyadozó lábakkal cipeljük mások terhét, csak azért, hogy meg tudjunk felelni az elvárásoknak. Mások elvárásainak. Csak azért, mert azt hisszük, így szeretnek minket.

Mindenki a saját szemüvegén át látja a világot, így a korábbi tapasztalatai és az így kialakult hiedelmei befolyásolják mind a gondolkodását, mind a viselkedését. Ahogyan viselkedünk, az mutatja meg a jellemünket.

Amikor csak a saját tapasztalataink, értékeink szerint alkotunk véleményt másik emberről, amikor azt várjuk el tőle, hogy azonosuljon a mi értékeinkkel, tulajdonképpen a saját sebezhetőségünket mutatjuk. Mi magunk sem vagyunk egyek az általunk hirdetett nézőponttal, másoktól várjuk el azt, hogy ő bizonyítsa be nekünk a saját értékeink valódiságát.

Ez hatalmas önbecsapás. Nemcsak saját magunk számára vagyunk hiteltelenek, hanem a körülöttünk élők is érzik, látják ezt az ellentmondást. Ilyenkor hamisan csengenek a szavak, és a tettek sem önzetlenek. Kényszeredettek.

Akire az elvárásainkat pakoljuk, olyan mértékű lelki nyomást gyakorlunk rá, hogy ő szinte lelkileg beleroppan a mi terheinkbe. Jól szeretjük őt a nyomásgyakorlással? Úgy fog ő érezni, gondolkodni, viselkedni, ahogy azt mi szeretnénk? Nem, nem, nem.

Ő elveszíti így a kapcsolatát önmagával. Nem mozdul a kéz, a láb; mozdulatlanná válik. A gondolatai némaságba burkolóznak, mert bezárta a lelkét az elvárások börtönébe. Elveszítette a hitét, mert elvették tőle. Azt várják el, ami valójában nem ő maga. Ő mások elvárásainak meg akar felelni, amelyre azonban képtelen, mert olyannyira ellentmondanak egymásnak, olyan nagyon mély a szakadék kettejük között.

Mások terhét nem cipelhetjük!

Mások értékeit a mi életünkkel nem igazolhatjuk!

MINDEN EMBER EGYEDI ÉS MEGISMÉTELHETETLEN!

Mindannyian rendelkezünk kincsekkel, amelyek ha a mi gondolkodásunkat, tetteinket tükrözik, akkor válunk azonossá önmagunkkal, akkor leszünk hitelesek és értékesek a saját magunk és mások szemében is.

Amikor úgy döntünk, hogy minden napunkból kihozzuk a legjobbat, sőt az előző napnál mindig csak egy kicsit jobbat, akkor használjuk ki a képességeinket, akkor törődünk jól magunkkal és másokkal, mert így találunk vissza önmagunkhoz.

Oszd meg ismerőseiddel