Blog

BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNOK!

Elmúltak a karácsonyi ünnepek, amelyre olyan nagyon készültünk, terveztünk, szerveztünk, érzelmektől vezérelve ünnepeltünk.

A karácsony számomra nemcsak az ünnep külső megnyilvánulása, az ajándékok és meglepetések kitalálását, elkészítését, a fenyőfa feldíszítését jelenti, hanem a befelé fordulást, egyfajta belső ünneplést is.

Ezért várom minden évben olyan nagyon a karácsonyt!

Ilyenkor a lelkem is még fényesebben ragyog, mert felerősödik bennem az az ősi hajtóerő, a hit, hogy valóban bármire képes vagyok, amire csak vágyom, repülök a saját utamon, hogy megvalósíthassam a legmerészebb álmaimat is.

Felerősödik bennem a hit és reményt ad – ahogy egykor Jézus születése is az embereknek -, hogy tényleg képes vagyok rá. A felismeréstől magas rezgésszámú, boldog izgalom tölt el.

Felerősödnek a belső hajtóerőim, amelyek az érzelmeim megélését és kifejezését, a munkámba vetett mély hitem nyílt felvállalását és hirdetését jelenti. Azt, hogy a lehető legtöbb emberrel együtt mehessek önmaga újrafelfedezésének az útján és a coaching által nyújtott eszközökkel és módszerekkel támogathassam a személyes fejlődésüket, katalizálva azt a változást, amelyre vágynak.

Időnként azonban szükség van az elengedésre, a feltöltődésre, az érzékeink kiterjesztésére, hogy lássunk, halljunk, érezzünk. Ily módon helyezzük saját magunkat fókuszba, és a pillanat teljességében feloldódhatunk. Érzem a fenyőfa illatát, szemem beissza a csillogó karácsonyfa látványát, hallom az csengő édes hangját. Öröm és hála tölti el a szívemet és lelkemet, hogy megélhettem e csodás pillanatot.

Letisztulva látom az értékeimet, használom azokat a képességeimet, amelyek segítenek a hozzám fordulóknak, és ég bennem a vágy, hogy újabb és újabb ismeretekre tegyek szert, hogy a tudás minél szélesebb tárházát alkalmazhassam.

Mindehhez használom a bátorságomat, hogy új dolgokat felfedezhessek, kipróbálhassak, megélhessek. Hogy a saját álmaimat követve élhessek, és soha ne kelljen jégbe zárt világban élnem, ahol megdermednek az álmaim, és elfogy az erőm.

A csodás belső erőforrásaimmal együtt szárnyalok, és élvezem, vágyom a magasságot, egészen addig a magasságig, ameddig csak eljuthatok. Ez csak tőlem függ!

Fotó: Northfoto

Ezekkel a sorokkal kívánok minden kedves olvasómnak merész álmokkal teli, belső erőforrásokban gazdag, tevékeny új esztendőt!

A kérdés, hogy elhiszed-e, hogy lehet másképp, hogy van benned annyi erő, hogy eljuss oda, ahol az életed megváltozik. Ahol rádöbbensz, hogy még mindig rengeteg kinyitásra váró kapu áll előtted, és még több lehetőség, ami az életedet megváltoztathatja.” (Oravecz Nóra)

Oszd meg ismerőseiddel
  • 14
    Shares