Blog

Adni és elfogadni

Napsütés simogatja arcomat, amely mosolyt csal rá. Nem is olyan régen még zord hideg uralkodott, ám a húsvét elhozta a TAVASZT. A harsogó zöld fűben ibolyák nyújtogatják nyakukat. Különböző színben pompáznak! A jácint édes illata betölti a levegőt. A sárga aranyvessző roskadozik a virágaitól. A madarak jó kedvű csivitelése felveri a csendet. GYÖNYÖRŰ A KIKELET!

Észrevétlenül kapjuk és önzetlenül fogadjuk el a természet szépségeit. Megnyugtat, feltölt, új erő ad. Ámulunk, csodálkozunk, gyönyörködünk.

Mi az oka, hogy az emberi segítségnyújtást olyan nagyon nehezen tudjuk elfogadni?

Az adok – kapok egyensúlya egyszerűnek tűnik. Egy bizonyos pontig én fektettem be több energiát, erőforrást, és most nekem van szükségem a segítségre.

Adni olyan könnyű.

Teszed, teszed a dolgod, ha több feladat adódik, mozgósítod a tartalékaidat és végül a feladat végeztével megkapod azt az elégedettség érzését, amitől jól érzed magad. Ez az érzelmi jóllét inspirál, hogy a további napokon is újra és újra elvégezd, amit kiszabtál magadnak. Készen állsz a további kihívásokra, amitől szélesedik kompetenciád tárháza és kitolod a határaid.

Egyszer csak eljön az a pillanat – ami talán egy döntés következménye -, hogy te szorulsz segítségre. A döntés pillanatában erősnek és határozottnak érzed magad, hogy most neked segítenek. Átmenetileg. Ez az érzés azonban – bár tudod, hogy szívesen adják és hálás vagy – mégsem tölt el örömmel. Sőt! Teherként nehezedik rád.

Mi az oka ennek?

Az, hogy kiszolgáltatottnak érzed magad, és megfosztva döntési szabadságodtól, azaz az autonómiádtól, hátráltat az új feladataid elvégzésében. Erősen csökkent a hited, hogy képes vagy rá. Az, hogy törődnek veled, nem ajándéknak éled meg, hanem korlátként tornyosul előtted. Egy korlát, amely akadályoz a továbblépésben, a haladásban, az álmaid elérésében. Ezen a ponton összeomlott a motiváltságod.

Ebben a pillanatban talán új határhoz értél, a megengedés határához. Megengedni, hogy kapjunk. Megengedni, hogy adhassanak nekünk. Megengedni, hogy elfogadhassunk.

Megengedni, hogy az adok – kapok egyensúly helyreálljon. Amíg mi adtunk, addig minden rendben volt. Teljesült a mi adás iránti igényünk. Nem is gondolunk bele, hogy a másik fél igényét sértjük, ha nem tudunk elfogadni. Nyomást helyezünk rá, amely előbb haragot, majd dühöt, végül frusztráltságot okoz. Olyan hiányállapot lép fel, amely ha tartós marad, a kapcsolat végét jelentheti.

Mi szükséges a megengedéshez?

Tisztelet, szeretet, bizalom.

Tisztelet a társam és magam iránt. Ha meg tudom engedni, hogy az erőforrásait a rendelkezésemre bocsássa és használjam, őszinte örömmel vehetem birtokba. Ez többé már nem az övé, hanem az enyém is, a mienk. Amivel szabadon rendelkezhetem.

Szeretet a társam és magam iránt. Ha szeretem annyira a társam és magam, hogy elfogadhassak, hogy láthassa az elfogadás igazi örömét, érzelmi jólléttel ajándékozhatom meg nemcsak magam – hanem ami még fontosabb – őt is.

Bizalom a társam iránt. Ha bízom a társamban annyira, hogy elhiggyem, számára is éppen olyan öröm adni, mint kapni, ha megengedem magamnak, hogy bízhassak kettős hatást érek el:

  1. Az erőforrás feletti rendelkezéssel visszakapom a döntés szabadságát, valamint erősödik a hitem, hogy képes vagyok rá. A velem való törődés érzésével pedig eleve rendelkezem. Helyreáll a motiváció szintje, és a korlát kinyílik, amely további lehetőségek felé mutat.

  2. A mérleg két oldala az „adni és elfogadni” ismét kiegyenlítődik. Kialakul az ideális egyensúlyi állapot.

Amikor megtanuljuk, hogy kaphatunk és elfogadhatunk, határainkat képesek voltunk tágítani. Mondjunk köszönetet érte annak, aki ezzel a lehetőséggel hozzájárult személyes fejlődésünkhöz, mert általa sikerült a saját magunk állított korlátot kinyitni.

Mert az a személy megnyugtat, feltölt és új erőt ad, és vele együtt ámulunk, csodálkozunk és gyönyörködünk közös életünk csodáján.

KÖSZÖNÖM!

Oszd meg ismerőseiddel
  • 11
    Shares