Blog

A „kell” hatalma

Hogyan legyünk önmagunk lámpásai?

 

Fotó: Seknodeco Iroda

„Meg kell tennem.” „Ezt még meg kell tanulnom.” „Előbb el kell végeznem.” Sokszor és sokat hallott mondatok. A „kell” szónak hatalma van. Kényszerít.

Megszámoltad már egy nap hány alkalommal mondod ki azt a szót, „kell”?

Mondd ki! Érzed, milyen keményen, ércesen, milyen kívülről cseng?

Hogy van az, hogy naponta akár harmincszor is kimondjuk?

Létünk a családban kezdődik el. Már a kisgyermek azt figyeli, azon munkálkodik, mivel örvendeztetheti meg szüleit, vagy mi az, ami elszomorítja őket. Kiváló megfigyelő. Érzi a felnőttek legkisebb rezdülését, érzelmi ingadozását is.

Ha jól viselkedik, szépen játszik, nem nyafog, ez rendben van, természetes.

Azt teszi, amit elvárnak tőle.

 

Amikor nincs kedve a játékait elpakolni, vagy egyszerűen nincs kedve a szülei szabályait követni, másra vágyik, de nem tudja megfogalmazni. Engedetlenné, virgonccá válik, szabad akar lenni, a saját kedve szerint szeretne tenni. Ilyenkor könnyen bélyeget kap: „Rossz gyerek.”

 Fotó: pixabay.com

Mire felnő, megtanulja feladni az álmait, a vágyait, önmagát, a belső szabadságát, hogy szülei, tanárai, kollégái, partnere elismerését kivívja, és a környezetének megfeleljen.

Végül már nincs igazi célja, mert mások elvárásai szerint él.

Beszippantotta a „kell” hatalma.

Fotó: Seknodeco Iroda

Hogy léphetünk ki, ebből a belső szabadságot korlátozó kényszerből? Hogy lehetünk önmagunk lámpásai? Honnan vesszük észre, hogy a „kell” hatalma előtt fejet hajtunk?

Gondolkodunk. Mérlegelünk. Újabb lehetőségek után kutatunk. Cselekszünk, következetesen tesszük a dolgunkat, az alaposan megkomponált terv szerint.

Gondolkozunk, teszünk, gondolkozunk, teszünk.

Nagy igyekezetünkben elfelejtünk érezni, szeretni, örülni, mert elvárásokat támasztunk nemcsak önmagunkkal, hanem másokkal szemben is.

Terveket kovácsolunk és tapossuk elszántan azt a bizonyos mókuskereket. Blokk alá helyezzük agyunk érzelemért felelős területét, a ráció működik mindenekfelett.

 Fotó: pixabay.com

Mindezt tudattalanul tesszük, ahogy tanultuk, ahogy elvárják tőlünk mások. Ez a mélybe húz, elragad!

Meddig élhetjük így napjainkat?

Egy bizonyos ponton már kezdenek nem működni a dolgaink. Még erőteljesebben koncentrálunk, cselekszünk, koncentrálunk, cselekszünk. Ám mintha minden összeesküdött volna ellenünk, semmi sem sikerül.

A sikerélmény hiányában elkeseredünk, haragszunk, másokat okolunk a sikertelenség miatt! Megromlanak a kapcsolataink, a hideg közöny veszi át az uralmat, eltávolodunk.

Egy nap arra ébredünk, hogy magányosan egyedül vagyunk.

Hol a kiút ebből a helyzetből?

Amikor felismered ezeket az ismertetőjeleket, és megszületik benned a vágy, hogy változtatni akarsz, mert változni akarsz.

Azután szemléletet váltasz, hogy a saját utadra léphess. Végül tudatosan figyelsz a szavaidra, az érzéseidre, a tetteidre. Ha nem megy egyedül, vagy elakadtál, kérj segítséget!

Fotó: pixabay.com

Ha a lépéseket megteszed, már tüzet gyújtottál a lámpásodban, hogy világítson neked.

Ez a fény belülről fakad, ez a te tüzed!

Így indulhatsz el az úton, előbb lassan, tétován, majd biztos léptekkel haladva.

Nem találod a tüzed? Nem találod az utad? Segítek neked!

Mert úton lenni jó!

Fotó: pixabay.com

 

Oszd meg ismerőseiddel
  • 6
    Shares